Skip to main content

Erasmus+

EU programme for education, training, youth and sport
Search the guide

Erasmus+ Tanárképző Akadémiák

Az európai oktatási térség1  továbbfejlesztéséről szóló, 2019-es tanácsi állásfoglalás felkéri a Bizottságot, hogy „dolgozzon ki új eszközöket kompetens, motivált és magasan képzett tanárok, oktatók, kisgyermekkori nevelők és gondozók és iskolavezetők és egyéb személyzet képzésére és támogatására, továbbá mozdítsa elő folyamatos szakmai fejlődésüket, valamint a magas színvonalú, kutatásalapú pedagógusképzést”.

A jövő európai tanárairól és oktatóiról szóló, 2020. májusi tanácsi következtetések2  ismételten leszögezik, hogy az európai tanárok az európai oktatási térség sarokkövei, és további támogatást irányoznak elő a tanárok szakmai előmenetele és kompetenciáinak fejlesztése, valamint a jóllétük pályafutásuk különböző szakaszaiban történő biztosítása érdekében. A következtetések hangsúlyozzák a mobilitás tanárok számára tartogatott előnyeit, valamint azt, hogy a mobilitást be kell építeni a tanárok alap- és továbbképzésébe. A következtetések emellett felkérik a Bizottságot, hogy támogassa a tanárképzést nyújtó szolgáltatók közötti szorosabb együttműködést a tanárok folyamatos szakmai továbbképzése keretében.

„Az európai oktatási térség 2025-ig történő megvalósítása” című, 2020. évi bizottsági közlemény3  elismeri a tanárok és oktatók kulcsszerepét, és azt fogalmazza meg, hogy olyan magasan képzett és motivált pedagógusokra van szükség, akik változatos karrierjük során különböző támogatásokban és szakmai fejlődési lehetőségekben részesülhetnek. Számos intézkedést javasol a tanári szakmák előtt álló jelenlegi kihívások kezelésére, többek között az Erasmus+ tanárképző akadémiák elindítására vonatkozó tervet.

A Bizottság digitális oktatási cselekvési terve (2021–2027)4  hangsúlyozza, hogy biztosítani kell, hogy minden tanár és oktató kellő önbizalommal és kompetenciával rendelkezzen ahhoz, hogy hatékonyan és kreatívan használja a technológiát tanulói bevonására és motiválására, valamint annak biztosítására, hogy minden tanuló fejlessze a tanuláshoz, az élethez és a munkához szükséges digitális kompetenciáit ebben az egyre inkább digitalizált világban.

Az oktatás és képzés terén folytatott európai együttműködés stratégiai keretrendszeréről (2021–2030) szóló tanácsi állásfoglalás utal a hálózatépítés, a tudásmegosztás és a mobilitás elősegítése, valamint a tanárok és oktatók számára a tanári és oktatói karrier minden szakaszában tanulási lehetőségek biztosítása terén az Erasmus+ tanárképző akadémiákban rejlő lehetőségekre.

Növelni kell a szakma vonzerejét: az OECD TALIS felmérésében részt vevő uniós országokban az alsó középfokú oktatásban dolgozó tanároknak átlagosan kevesebb mint 20%-a érezte úgy, hogy szakmájukat megbecsüli a társadalom. A pedagógusok idősödése aggodalomra ad okot, ugyanis a nyugdíjazás soron következő hullámai esetleges munkaerőhiányhoz vezethetnek az adott országok tanárai körében. Az Oktatási és Képzési Figyelő emellett arra hívja fel a figyelmet, hogy számos európai ország küzd súlyos tanárhiánnyal akár általában véve, akár bizonyos tantárgyak – például a természettudományok –, vagy konkrét profilok – például speciális szükségletű tanulókat oktató tanárok – tekintetében.

Az OECD TALIS felmérése szerint a tanárok a folyamatos szakmai továbbképzési kínálat széles köre ellenére továbbra is arról számolnak be, hogy nem áll rendelkezésükre elég szakmai továbbképzési lehetőség. A mobilitás számos előnye ellenére továbbra sem került eredményesen beépítésre a tanárképzésbe. Ennek különböző gyakorlati akadályok veszik elejét, amelyeket következetesebb szakpolitikákkal kell felszámolni.

Az Erasmus+ tanárképző akadémiák foglalkozni fognak ezekkel a kérdésekkel a tanárok alap- és továbbképzése terén tevékenykedő szervezetek/intézmények közötti szoros együttműködés előmozdítása révén, kiegészítik az oktatási térség megvalósítása érdekében végzett egyéb munkát, és segítenek abban, hogy az eredményeket nemzeti és regionális szakpolitikai döntéshozatallá, végeredményben pedig tanárképzéssé és az iskolák támogatásává lehessen alakítani. Ezek az innovációkra, valamint a nemzeti tanárképzésen és az európai együttműködésen belül meglévő eredményes gyakorlatokra építenek, és továbbfejlesztik azokat. Különös figyelmet fordítanak az eredményes gyakorlatok disszeminációjára és hasznosítására a különböző országok és tanárképzést nyújtó szolgáltatók körében, valamint a visszajelzések és a hatások szakpolitikai szintű biztosításában.

A Pályázattípus Célkitűzései

A pályázattípus általános célkitűzése, hogy a tanárok5 oktatásával és képzésével foglalkozó szolgáltatók európai partnerségeinek létrejöttével megalakuljanak a tanárképző akadémiák, amelyek európai és nemzetközi szemléletmódot alakítanak ki a tanárképzésen belül.

A tanárképző akadémiák támogatják a többnyelvűséget, a nyelvi tudatosságot és a kulturális sokszínűséget, az uniós oktatási szakpolitika prioritásaival összhangban álló tanárképzést valósítanak meg, és hozzájárulnak az európai oktatási térség célkitűzéseinek teljesítéséhez.

Az Erasmus+ tanárképző akadémiák a következő célkitűzéseket valósítják meg:

  • Hozzájárulás az európai tanárképzési szakpolitikák és gyakorlatok javításához olyan, tanárképzéssel foglalkozó hálózatok és gyakorló közösségek létrehozása révén, amelyek kapcsolatot teremtenek a tanári alapképzést (a jövő tanárai számára szakképzettség megszerzésére irányuló alapképzést) és a folyamatos szakmai továbbképzést (tanártovábbképzést) nyújtó szolgáltatók, valamint az egyéb releváns szereplők, például a tanári szervezetek, a minisztériumok és az érdekeltek között olyan szakmai tanulási stratégiák és programok kialakítása és kipróbálása érdekében, amelyek eredményesek, hozzáférhetők és más összefüggésrendszerekbe is átültethetők.
  • A mobilitás (virtuális, fizikai és vegyes) különböző modelljeinek kialakítása és közös kipróbálása a tanári alapképzés, valamint a tanárok folyamatos szakmai továbbképzése keretében a mobilitás minőségének fokozása és mennyiségének növelése érdekében, valamint abból a célból, hogy a mobilitás szerves részét képezze Európában a tanárok számára biztosított oktatásnak.
  • Fenntartható együttműködés kialakítása a tanárképzést nyújtó szolgáltatók között az európai tanárképzés minőségére gyakorolt hatás, valamint az európai és nemzeti szintű tanárképzési szakpolitikák megalapozása érdekében.
  • A tanárképzés európai dimenziójának és nemzetköziesítésének fokozása a más európai országokban tevékenykedő tanárképzőkkel és tanárokkal folytatott innovatív és gyakorlati együttműködés, valamint az európai tanérképzés továbbfejlesztését szolgáló tapasztalatcsere révén.

Ez az együttműködés az Erasmus+ program egy vagy több horizontális prioritásával foglalkozik, amely(ek) a tanárképző akadémia tevékenységeinek témája(i).

A tanárképző akadémiáknak egy vagy több olyan prioritást kell meghatározniuk és dolgozniuk, amelyek különösen fontosak a partnerségük szempontjából, a magas színvonalú oktatás/szakmai fejlődés fokozása, valamint a tanárok (jövőbeli) sürgető igényeinek kielégítése érdekében, különösen az alábbiakkal kapcsolatos kurzusok, modulok és egyéb tanulási lehetőségek biztosítása révén:

1. Befogadás és sokszínűség, nevezetesen a következők:

a tanárok támogatása abban, hogy elsajátítsák a kevesebb lehetőséggel rendelkező gyermekek, többek közt között a fogyatékossággal élő vagy sajátos nevelési igényű gyermekek, a migrációs hátterű gyermekek, valamint a vidéki és távoli területeken, például a legkülső régiókban élő, a nemi egyenlőtlenségekkel, társadalmi-gazdasági nehézségekkel küzdők vagy a nemük, faji vagy etnikai származásuk, vallásuk vagy meggyőződésük, fogyatékosságuk, életkoruk vagy szexuális irányultságuk alapján megkülönböztetéssel szembesülő gyermekek oktatási befogadásához szükséges ismereteket, készségeket és kompetenciákat. Ez azt is jelenti, hogy meg kell érteni az alulteljesítést, a kivonódást, valamint foglalkozni kell a jólléttel, a mentális egészséggel és a megfélemlítéssel. Példaként említhetők a következők: A többnyelvű és multikulturális környezetben történő tanításhoz szükséges kompetenciák fejlesztése, a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő gyakorlatok, a sajátos nevelési igényű gyermekek inkluzív oktatása, a tanulók és a tanárok iskolai jóllétét célzó támogató tanulási környezetek és stratégiák kialakítása, a különböző tanulási megközelítések és vegyes tanulás, valamint a formatív értékelési módszerek és eszközök használatának módja.  

A tanárok felkészítése arra, hogy kezeljék azokat az akadályokat, amelyekkel e csoportok szembesülnek az oktatáshoz való hozzáférés terén, valamint hozzájárulás egy olyan pozitív tanulási környezet és befogadó környezet kialakításához, amely előmozdítja a méltányosságot és az egyenlőséget, és amely megfelel a szélesebb közösség igényeinek; bizalmi kapcsolatok kiépítése a tanulókkal, szülőkkel, családokkal és gondozókkal; kollaboratív gyakorlatok alkalmazása és több tudományágat átfogó iskolai csapatokban végzett munka.

További hivatkozások:

  • A Tanács ajánlása a közös értékek, az inkluzív oktatás és a tanítás európai dimenziójának előmozdításáról6
  • A Tanács ajánlása az „Utak az iskolai sikerhez” kezdeményezésről és a korai iskolaelhagyás csökkentését célzó szakpolitikákról szóló, 2011. június 28-i tanácsi ajánlás felváltásáról7 .

2. Környezetvédelem és az éghajlatváltozás elleni küzdelem, nevezetesen a következők:

Átfogó és együttműködésen alapuló megközelítések végrehajtása és továbbfejlesztése a zöld átállás és a fenntartható fejlődés érdekében történő tanításra és tanulásra vonatkozóan, elismerve, hogy minden tanár – tudományágától vagy oktatási ágazatától függetlenül – fenntarthatósági oktatók, akiknek támogatniuk kell tanulóikat a zöld átállásra való felkészülésben.

(Jövőbeli) tanárok szakmai képzésének/oktatásának biztosítása az éghajlatváltozásról és annak legjobb tanításáról; a (jövőbeli) tanárok/oktatók és oktatásvezetők fenntarthatósági kompetenciáinak fejlesztése; valamint a részt vevő szervezetek/intézmények környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos megközelítéseinek cseréje és fejlesztése.

Eszmecsere arról, hogy miként lehet felhívni a figyelmet a zöld átállással, a környezetvédelemmel és az éghajlatváltozással kapcsolatos kihívásokra, a kompetenciák, a zöld ágazati készségekre vonatkozó stratégiák és módszertanok, valamint a tanárok igényeinek jobban megfelelő jövőorientált tantervek kidolgozása.

A tanárok támogatása abban, hogy olyan pedagógiai módszereket alkalmazzanak, ideértve az innovatív gyakorlatok tesztelését is, amelyek interdiszciplináris módon javítják a zöld átállás és a fenntartható fejlődés oktatását és tanulását, beleértve a tanulás társadalmi-érzelmi vonatkozásait is, annak érdekében, hogy minden tanuló a változás előmozdítójává válhasson, és megtanulhassa, hogy mind egyénileg, mind kollektíven, helyi és globális szinten egy fenntarthatóbb világ érdekében gondolkodjon és cselekedjen. 

További hivatkozás: A Tanács ajánlása a környezeti fenntarthatóságot célzó tanulásról8 .

3. A digitális átállás kezelése a digitális felkészültség, ellenálló képesség és kapacitás fejlesztésén keresztül, nevezetesen:

Annak az igénynek a támogatása, hogy a (jövőbeli) tanárokat a digitális átállás útjára kell vezetni annak érdekében, hogy ki lehessen aknázni a digitális technológiákban rejlő lehetőségeket a tanítás és a tanulás terén, és fejleszteni lehessen a mindenki számára elérhető digitális készségeket, továbbá növelni kell az intézmények kapacitását és felkészültségét a digitális oktatás felé történő tényleges elmozdulás kezelésére.

A digitális oktatási cselekvési terv első stratégiai prioritásának támogatása érdekében a nagy teljesítőképességű digitális oktatási ökoszisztéma fejlesztésének előmozdítását azáltal, hogy kapacitást és kritikus hozzáállást alakít ki arra vonatkozóan, hogy miként lehet kiaknázni a digitális technológiák kínálta lehetőségeket az oktatás és a tanulás valamennyi szintjén és minden szektorban, valamint hogyan lehet az oktatási intézmények digitális átállási terveit kidolgozni és végrehajtani.

A digitális technológiák célzott használatának támogatása a tanításhoz, a tanuláshoz, az értékeléshez és a szerepvállaláshoz. Ez magában foglalja a digitális pedagógia és a tanárok digitális eszközeinek használatával kapcsolatos szakértelem fejlesztését, ideértve a hozzáférhető és támogató technológiákat, valamint a digitális oktatási tartalmak létrehozását és innovatív használatát.  Különös figyelmet kell fordítani a nemek közötti egyenlőség előmozdítására és az alulreprezentált csoportok eltérő hozzáféréséből és felhasználói gyakorlatából adódó különbségek kezelésére.

Ösztönözni kell az oktatók, a polgárok és a szervezetek/intézmények digitális kompetenciáira vonatkozó európai keretek használatát.

További hivatkozás: Digitális oktatási cselekvési terv (2021–2027)9 .

4. Közös értékek, polgári szerepvállalás és részvétel, nevezetesen:

A (jövőbeli) tanárok képzése és felkészítése.

Az aktív polgári szerepvállalás és az etika előmozdítása a tanításban, továbbá a szociális és interkulturális kompetenciák, a kritikus gondolkodás és a médiaműveltség fejlesztése.

A formális vagy nem formális tanulási tevékenységek révén lehetőség biztosítása a gyermekek/diákok számára a demokratikus életben való részvételre, valamint a társadalmi és polgári szerepvállalásra.

Az európai uniós összefüggésrendszer tudatosítása és megértése, különös tekintettel a közös uniós értékekre, az egység és a sokféleség elveire, továbbá az ezek jelentette kulturális identitásra, kulturális tudatosságra, valamint társadalmi és történelmi örökségre.

További hivatkozás: A Tanács ajánlása a közös értékek, az inkluzív oktatás és a tanítás európai dimenziójának előmozdításáról10 .

Támogathatósági feltételek

Az Erasmus+ tanárképző akadémiák keretében megvalósított projekttervek akkor jogosultak Erasmus+ támogatásra, ha megfelelnek a következő feltételeknek.

Tamogathato reszt vevo szervezetek/intezmenyek (ki palyazhat?)

A támogathatósághoz a pályázóknak (kedvezményezetteknek és adott esetben kapcsolódó szervezeteknek):

  • jogalanynak (állami vagy magánjogi szervezet) kell lenniük;
  • a támogatható országok valamelyikében, azaz uniós tagállamban vagy a programhoz társult harmadik országban letelepedettnek kell lenniük (lásd az útmutató A. részének „Támogatható országok” című szakaszát).

A programhoz nem társult harmadik országbeli szervezetek/intézmények nem vehetnek részt a pályázattípusban.

A koordináló szervezetnek/intézménynek tanárképző intézménynek kell lennie. Ő pályázik az adott projektben érintett összes részt vevő szervezet/intézmény nevében. Nem lehet kapcsolódó szervezet.

A pályázók (adott esetben a kedvezményezettek és a kapcsolódó szervezetek) lehetnek például (nem kimerítő felsorolás):

  • Tanárképző intézmények (tanári alapképzést és/vagy folyamatos szakmai továbbképzést biztosító főiskolák, intézetek és egyetemek) ISCED 0–3. szintű tanárok, valamint a koragyermekkori oktatásban és gondozásban részt vevő munkatársak/szakemberek/oktatók számára, beleértve a szakképzésben oktató tanárokat is;
  • Minisztériumok vagy köznevelési szakpolitikákért felelős hasonló közintézmények;
  • Olyan köz- (helyi, regionális vagy nemzeti) és magánszervezetek, amelyek a tanárképzéssel kapcsolatos szakpolitikák és lehetőségek kialakításáért, valamint a tanárok képesítésére vonatkozó előírások meghatározásáért felelnek;
  • Tanári szervezetek vagy egyéb, nemzeti szinten elismert, tanárképzést és folyamatos szakmai továbbképzést nyújtó szolgáltatók;
  • A tanárok oktatásáért és képzéséért, valamint azok folyamatos szakmai továbbképzésének és képesítéseinek felügyeletért felelős hatóságok;
  • A tanárképzési szolgáltatókkal annak érdekében együttműködő iskolák, hogy a tanárképzés részeként lehetővé tegyék a gyakorlati képzést;
  • Egyéb iskolák (az általános iskolától az iskolarendszerű szakmai alapképzésig) vagy egyéb szervezetek/intézmények (például nem kormányzati szervezetek, tanári szervezetek), amelyek relevánsak a projekt szempontjából.

Más szervezetek is részt vehetnek más konzorciumi szerepkörökben, például társult partnerként. 

A konzorcium összetetele (a reszt vevo szervezetek/intezmenyek szama es profilja)

6 pályázó (kedvezményezettek; nem kapcsolódó szervezetek), legalább 4 uniós tagállamból vagy a programhoz társult harmadik országból (köztük legalább 3 uniós tagállamból), amelyek megfelelnek a következő feltételeknek:

  • legalább 4 nemzetileg elismert alapszintű tanárképzést nyújtó szolgáltató 3 különböző uniós tagállamból és a programhoz társult harmadik országból, valamint 
  • legalább 1 nemzetileg elismert tanároknak szóló szakmai továbbképzési szolgáltató (szakmai gyakorlat), valamint
  • legalább 1 gyakorló-/oktatóiskola. 

A konzorcium a tanárképzés területén releváns szakértelemmel rendelkező kapcsolódó szervezeteket/társult partnereket, egyéb szervezeteket/intézményeket, és/vagy a tanárképzésre vonatkozó előírásokat, képesítéseket vagy minőségbiztosítást meghatározó szerveket is magában foglalhat.

Földrajzi hely (a tevekenysegek helyszine)

A tevékenységeknek valamely uniós tagállamban vagy a programhoz társult harmadik országban kell zajlaniuk.

A programhoz nem társult harmadik országokban végzett tevékenységek nem támogathatók.

A projekt idotartama

A projektek időtartama általában 36 hónap (a támogatási megállapodás meghosszabbítása kellően indokolt esetben és módosítás révén lehetséges).

Hova kell benyujtani a palyazatot?

Az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökséghez (EACEA) a finanszírozási és pályázati lehetőségek portálján keresztül.

Felhívás azonosítója: ERASMUS-EDU-2024-PEX-TEACH-ACA

Pályázás előtt kérjük, olvassa el a vonatkozó gyakran feltett kérdéseket az FTOP-ban.

Mikor lehet palyazni?

A pályázóknak június 6. (közép-európai idő szerint) 17:00 óráig kell benyújtaniuk pályázatukat.

Hogyan kell palyazni?

Ezzel kapcsolatosan a pályázati útmutató C. részében találhatók információk.

A pályázó szervezetek/intézmények értékelése a releváns kizárási és kiválasztási kritériumok alapján történik. Ezzel kapcsolatosan a pályázati útmutató C. részében találhatók további információk.

Projekttervezés

Valamennyi tanárképző akadémiának koherens és átfogó tevékenységek sorát kell megvalósítani. Idetartoznak a következők:

  • Együttműködés és hálózatok, illetve gyakorlati közösségek létrehozása a tanárképzést nyújtó szolgáltatókkal, a tanári szervezetekkel, a tanárképzésben részt vevő közszervezetekkel/közintézményekkel, valamint más releváns szereplőkkel a tanároknak és iskoláknak szóló szakmai alapképzés és a folyamatos szakmai továbbképzés területén innovatív programok és stratégiák létrehozása érdekében.
  • Közös, innovatív és hatékony tanulási modulok kidolgozása és megvalósítása a tanárképzésről és a tanári kompetenciákról a kihívást jelentő és/vagy új, közös érdekű pedagógiai kérdésekben. Foglalkozniuk kell a tanári pályára készülő hallgatók (az alapképzésük részeként) és a gyakorló tanárok (a folyamatos szakmai továbbképzés részeként) sajátos igényeivel.
  • Közös, erőteljes európai dimenzióval rendelkező tanulási lehetőségek megteremtése, amelyek magukban foglalják a mobilitási tevékenységek összes formáját, például nyári kurzusok, hallgatóknak és tanároknak szóló tanulmányutak, valamint a kampuszokon átívelő – mind fizikai, mind virtuális – együttműködés kialakítását.
  • A mobilitás útjában álló akadályok felszámolására szolgáló eredményes módszerek azonosítása, valamint az ahhoz kapcsolódó feltételek – többek között gyakorlati lépések és a tanulás elismerése – körülhatárolása, amelyekkel növelhető a mobilitás mennyisége és minősége, valamint az a tanároknak szóló alapképzési és folyamatos szakmai továbbképzési lehetőségek szerves részévé tehető.
  • Az iskolák és különösen a gyakorló iskolák bevonása az oktatás innovatív új módjaival (többek között a távoktatással, valamint az oktatás és tanulás vegyes megközelítéseivel) történő kísérletezésbe, és azok megosztásába.
  • A pályázati felhívás célkitűzéseivel összhangban tanulmányok készítése, kutatás és/vagy felmérések végzése, vagy eredményes gyakorlatok gyűjteményeinek összeállítása olyan összefoglalók, háttér-vitaanyagok és ajánlások stb. megalkotásához, amelyek élénkíthetik a párbeszédet, és megalapozhatják a tanárképzéssel kapcsolatos szakpolitikákat.
  • A meglévő Erasmus+ eszközök előmozdítása és előnyben részesítése, beleértve az Európai Iskolai Oktatási Platform részét képező eTwinninget, a virtuális mobilitást, az együttműködést, valamint az eredmények tesztelésére és megosztására irányuló kommunikációt.

Értékelési szempontok

Az alábbi kritériumok alkalmazandók:

A projekt relevanciája (maximális pontszám: 35 pont)

  • A felhívás célkitűzéseihez fűződő kapcsolat: a pályázat milyen mértékben hoz létre tanárképző akadémiát azzal a céllal, hogy a tanároknak szóló innovatív tanulási kínálat révén javítsa a tanári alap- és továbbképzést az Erasmus+ legalább egy prioritásával kapcsolatban:
    • befogadás és sokszínűség;
    • környezetvédelem és az éghajlatváltozás elleni küzdelem;
    • a digitális átállás kezelése a digitális felkészültség, ellenálló képesség és kapacitás fejlesztésén keresztül;
    • közös értékek, polgári szerepvállalás és részvétel.
  • Uniós értékek: a pályázat releváns a közös uniós értékek – például az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság és az emberi jogok – tiszteletben tartása és előmozdítása, valamint a megkülönböztetés minden formája elleni küzdelem szempontjából.
  • Következetesség: a pályázat milyen mértékben alapul megfelelő igényelemzésen, egyértelműen meghatározott és reális célokon, és milyen mértékben foglalkozik a részt vevő szervezetek/intézmények és a cselekvés szempontjából releváns kérdésekkel.
  • Innovatív szemlélet: a pályázat figyelembe veszi a legkorszerűbb módszereket és technikákat, emellett innovatív eredményekhez és megoldásokhoz vezet a saját általános területén, vagy a projekt lebonyolításának földrajzi összefüggésrendszerén belül (például tartalom; létrehozott anyagok, alkalmazott munkamódszerek, bevont vagy elérni kívánt szervezetek/intézmények és személyek).
  • Európai hozzáadott érték: a pályázat világosan szemlélteti azt az egyéni (tanulók és/vagy munkatársak/szakemberek/oktatók), intézményi és rendszerszintű hozzáadott értéket, amely olyan eredményekből fakad, amelyeket a partnerek nehezen tudnának elérni az európai együttműködés hiányában; a pályázat felhasználja és népszerűsíti a meglévő uniós szintű eszközöket – például az eTwinninget és az Európai Iskolai Oktatási Platformot – az együttműködés, a kommunikáció, valamint az eredmények tesztelése és terjesztése érdekében.
  • Nemzetköziesítés: a pályázat szemlélteti, hogy hogyan járul hozzá a tanárképzés nemzetközi dimenziójához, többek között a mobilitás közös (virtuális, fizikai és vegyes) modelljeinek és a tanári alapképzés és a tanárok folyamatos szakmai továbbképzése terén biztosított egyéb tanulási kínálatnak a kialakításához.
  • A nemek közötti egyenlőség szempontjának figyelembevétele: a pályázat foglalkozik a nemek közötti egyenlőséggel, és milyen mértékben segít megoldásokat találni a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő iskolai oktatás hatékony előmozdítására.

A projektterv és a megvalósítás minősége (maximális pontszám: 25 pont)

  • Koherencia: a projekt általános kialakítása biztosítja a projektben foglalt célkitűzések, tevékenységek és a javasolt költségvetés közötti következetességet. A pályázat megfelelő tevékenységek és szolgáltatások koherens, illetve átfogó sorozatát mutatja be, amelyek a megállapított igényeken alapulnak, és a várt eredményekhez vezetnek.
  • Módszertan: a javasolt módszertan minősége és kivitelezhetősége, valamint annak megfelelősége a várt eredmények elérése szempontjából.
  • Struktúra: a munkaprogram egyértelműsége, teljeskörűsége és minősége, beleértve az előkészítés, végrehajtás, nyomon követés, értékelés és disszemináció megfelelő szakaszait.
  • Irányítás: a projekt szilárd irányítási lépéseket irányoz elő. A határidők, a szervezés, a feladatok és a felelőségi körök egyértelműen meg vannak határozva és reálisak. A pályázat minden tevékenységhez megfelelő forrásokat rendel hozzá.
  • Költségvetés: a költségvetés gondoskodik a sikerhez szükséges, megfelelő erőforrásokról, és nincs sem alá-, sem túlbecsülve.
  • Kockázatkezelés: a projekttel járó kihívásokat/kockázatokat egyértelműen azonosították, és a pályázat megfelelően kitér a mérséklési intézkedésekre.
  • Minőségbiztosítás: megfelelően meghatározták az ellenőrző intézkedéseket (folyamatos minőségértékelés, kölcsönös felülvizsgálat, összehasonlító teljesítményértékelésre szolgáló tevékenységek stb.).
  • Nyomonkövetési eszközök: mutatók biztosítják a projekt kiemelkedő minőségű és költséghatékony megvalósítását.

A partnerségi és együttműködési megállapodások minősége (maximális pontszám: 20 pont)

  • Kialakítás: a projekt a projekt valamennyi aspektusának sikeres megvalósításához szükséges profillal, kompetenciákkal, tapasztalattal és szakértelemmel rendelkező, egymást kiegészítő részt vevő szervezetek/intézmények megfelelő kombinációját foglalja magában.
  • Együttműködés az érdekelt felekkel: a partnerség mind helyi, nemzeti és nemzetközi szinten erős és folyamatos hálózatokat és gyakorló közösségeket alakít ki a tanárképzést és szakmai továbbképzést nyújtó szolgáltatókkal, a tanárképzésben részt vevő közigazgatási szervekkel és egyéb szereplőkkel, és mennyire teszi lehetővé a szakértelem és a tudás eredményes cseréjét az érdekelt felek között.
  • Földrajzi egyensúly: a partnerség különböző földrajzi területekről származó releváns partnereket foglal magában, amelyek aktív szerepet töltenek be a projektben; a pályázó megindokolta a partnerség földrajzi összetételét és igazolta annak relevanciáját a tanárképző akadémiák célkitűzésének elérése szempontjából; a partnerség bevonja a helyi és regionális szintű releváns szereplők széles és megfelelő körét.
  • Virtuális együttműködés és mobilitás: az együttműködés kapcsolódik az olyan meglévő Erasmus+ eszközökhöz, mint az eTwinning és az Európai Iskolai Oktatási Platform.
  • Elkötelezettség: a felelősségi körök és feladatok felosztása egyértelmű, megfelelő, és saját szakértelméhez és kapacitásához mérten valamennyi részt vevő szervezet/intézmény elkötelezettségét és aktív hozzájárulását szemlélteti.
  • Feladatok: a koordinátor kiemelkedő színvonalú irányítási készségekről, valamint transznacionális hálózatok sikeres koordinálásáról és vezetői képességekről tesz tanúbizonyságot egy összetett környezetben; az egyéni feladatok az adott partnerek konkrét know-how-ja szerint kerültek elosztásra.
  • Együttműködés: a projekt hatékony mechanizmust javasol a részt vevő szervezetek/intézmények, résztvevők és egyéb releváns érdekeltek közötti megfelelő koordináció, döntéshozatal és kommunikáció biztosítása érdekében.

Hatás (maximális pontszám: 20 pont)

  • Hasznosítás: a pályázat szemlélteti, hogy miként használják majd fel a partnerek és az egyéb érdekeltek a projekt eredményeit. A pályázat az eredmények projekt időtartama alatti és azt követő hasznosításának mérésére szolgáló eszközöket határoz meg.
  • Disszemináció: a pályázat pontos tervet tartalmaz az eredmények projekt időtartama alatt és annak lezárulását követően történő disszeminációjára vonatkozóan, illetve olyan megfelelő célokat, tevékenységeket, releváns határidőket, eszközöket és csatornákat mutat be, amelyek biztosítják, hogy az eredményeket és a programmal járó előnyöket eredményes módon terjesszék az érdekeltek, a szakpolitikai döntéshozók, a tanárképzést nyújtó szolgáltatók, a közigazgatási szervek stb. körében a projekt időtartama alatt és azt követően; a pályázat emellett feltünteti, hogy mely partnerek felelnek a terjesztésért, és szemlélteti, hogy milyen releváns tapasztalattal rendelkeznek a disszeminációs tevékenységek területén; a pályázat meghatározza a disszeminációhoz használt módszereket, és előnyben részesíti az Erasmus+ olyan eszközeit, mint az eTwinning és az Európai Iskolai Oktatási Platform.
  • Hatás: a pályázat szemlélteti a projekt lehetséges hatását:
    • a résztvevőkre és a részt vevő szervezetekre/intézményekre a projekt időtartama alatt és azt követően;
    • és a projektben közvetlenül részt vevő szervezetekre/intézményekre és személyekre gyakorolt hatáson túlmutató, azaz helyi, regionális, nemzeti és/vagy európai szintű hatást.

A pályázat intézkedéseket, célokat és mutatókat foglal magában a megvalósítás folyamatának nyomon követésére, valamint a várt (rövid és hosszú távú) hatás értékelésére vonatkozóan.

  • Fenntarthatóság: a pályázat kifejti az Erasmus+ tanárképző akadémiák térnyerésének és továbbfejlesztésének módját. A pályázat magában foglal egy hosszú távú cselekvési tervet a projekt teljesítendő eredményeinek a projekt lezárulását követő, fokozatos kiterjesztésére. A tervnek a tanári alapképzést (a jövő tanárai számára szakképzettség megszerzésére irányuló alapképzést) és a folyamatos szakmai továbbképzést (tanártovábbképzést) nyújtó szolgáltatók közötti tartós partnerségen kell alapulnia. Tartalmaznia kell a megfelelő irányítási struktúrák azonosítását, valamint a méretezhetőségre és a pénzügyi fenntarthatóságra vonatkozó terveket, többek között az európai, nemzeti és magánemberektől származó pénzügyi erőforrások azonosítását annak biztosítása érdekében, hogy az elért eredmények és a megvalósított előnyök hosszú távon fenntarthatók legyenek.

A pályázatoknak legalább 70 pontot kell elérniük (az összesen 100 pontból) ahhoz, hogy támogathatók legyenek, a négy értékelési szempont tekintetében meghatározott, szükséges minimális pontszámot is figyelembe véve: legalább 18 pont a „projekt relevanciája” kategóriára; legalább 13 pont a „projektterv és a megvalósítás minősége” és 11 pont a „partnerség és az együttműködési megállapodások minősége”, valamint a „hatás” kategóriákra.

Azonos pontszámot elért pályázatok esetében a rangsorolás a „Relevancia” odaítélési szempontra adott pontszámok alapján történik. Ha ezek a pontszámok megegyeznek, a prioritást „A projektterv és a megvalósítás minősége” kritériumra vonatkozó pontszámaik alapján kell meghatározni. Ha ezek a pontszámok azonosak, a prioritást a „Hatás” kritériumra vonatkozó pontszámaik alapján kell meghatározni.

Ha ez nem teszi lehetővé a rangsor meghatározását, további rangsorolást lehet végezni a teljes projektportfólió és a projektek közötti pozitív szinergiák vagy a felhívás célkitűzéseihez kapcsolódó egyéb tényezők figyelembevételével. Ezeket a tényezőket a vizsgálóbizottság jelentése dokumentálja. 

Várt hatás

Az Erasmus+ tanárképző akadémiák kialakításának várt eredményei közé tartozik a tanári szakma vonzerejének növelése, valamint a tanárok, oktatók és intézményvezetők kiemelkedő minőségű alapképzésének és folyamatos szakmai továbbképzésének biztosítása.

Az Erasmus+ tanárképző akadémiákkal szemben megfogalmazott elvárások közé tartozik a tanárképzés európai dimenziójának és nemzetköziesítésének fokozása a tanárok oktatásával és képzésével foglalkozó szolgáltatók európai partnerségeinek létrehozása révén. Az európai határokon belüli érintett szereplők közötti együttműködés innovatív európai kooperációt és a tanárképzési szakpolitikák és gyakorlatok érdemi fejlesztését célozza meg, továbbá a nemzeti tanárképzési rendszereken belüli meglévő innovációkra és hatékony gyakorlatokra, valamint a részt vevő tanárok számára szervezett közös tanulási kínálatra épít. Ez a megközelítés várhatóan utat nyit ahhoz, hogy a mobilitás Európa-szerte szerves részét képezze a tanárképzésnek, ugyanis eltávolítja a mobilitás tényleges akadályait, és azonosítja a sikeres mobilitási stratégiák és programok kialakításának feltételeit.

A nemzeti és európai szinten működő Erasmus+ tanárképző akadémiák keretében szilárd és tartós partnerségek alakíthatók ki a tanári alapképzést és a folyamatos szakmai továbbképzést nyújtó szolgáltatók között. Szorosabb együttműködést tesznek lehetővé a tanárképzést nyújtó szolgáltatók között, és előkészítik az intézmények közötti strukturális partnerségeket és közös programokat. Az Erasmus+ tanárképző akadémiák ennélfogva biztosítják az alapképzés és a folyamatos szakmai továbbképzés kiemelkedő minőségét és eredményességét, és olyan eredményeket mutatnak fel, amelyeket tudásmegosztás és eredményes együttműködés hiányában nehéz lenne elérni.

A projekteknek a különféle disszeminációs csatornák transznacionális, nemzeti és/vagy regionális szintű használata, valamint a projekt teljesítendő eredményeinek fokozatos kiterjesztésére szolgáló hosszú távú cselekvési terv alkalmazása révén be kell vonniuk a részt vevő szervezeteknél/intézményeknél és azokon kívül tevékenykedő releváns érdekelteket, és a projekt lezárulásával is biztosítaniuk kell annak hosszú távú hatását.

Finanszírozási szabályok

Ez a pályázattípus egyösszegű támogatáson alapuló finanszírozási modellt követ. Az egyszeri egyösszegű támogatás összegét minden egyes támogatás esetében a megpályázott tevékenység becsült költségvetése alapján határozzák meg. Az összeget a támogatást nyújtó hatóság határozza meg a projekt becsült költségvetése, az értékelés eredménye és a 80%-os finanszírozási arány alapján.

A projektenkénti legnagyobb uniós támogatás 1 500 000 EUR.

Harmadik feleknek vissza nem térítendő támogatás vagy pénzdíj formájában nyújtott pénzügyi támogatás nem megengedett.

Az önkéntesek költségei megengedettek. A feltüntetett egységköltségeket össze kell hangolni az önkéntesek egységköltségeiről szóló határozatban foglaltakkal11 .

A kkv-tulajdonosok esetében a kkv-egységköltségek megengedettek. A feltüntetett egységköltségeket össze kell hangolni a kkv-tulajdonosok egységköltségeiről szóló határozatban foglaltakkal12 .

A munkacsomagnak tartalmaznia kell az Európai Bizottság/Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség által vagy annak kezdeményezésére a bevált gyakorlatok cseréje és az Erasmus+ tanárképző akadémiák közötti kölcsönös tanulás céljából szervezett legalább egy éves ülés (a projekt teljes jogú partnereinek egy-egy képviselője) költségeit.

Hogyan hatarozzak meg a projekthez nyujtott egyösszegu tamogatas összeget?

A pályázóknak részletes költségvetési táblázatot kell kitölteniük a pályázati űrlapnak megfelelően, a következő pontok figyelembevételével:

  • A költségvetést a kedvezményezett(ek)nek szükség szerint részleteznie kell, és koherens munkacsomagokba kell szervezni (például „projektmenedzsment”, „képzés”, „események szervezése”, „mobilitás előkészítése és végrehajtása”, „kommunikáció és disszemináció”, „minőségbiztosítás” stb.);
  • A pályázatnak ismertetnie kell az egyes munkacsomagok alá tartozó tevékenységeket;A pályázóknak a pályázatukban meg kell adniuk az egyösszegű támogatás bontását, amely tartalmazza a munkacsomagonkénti részarányt (valamint az egyes munkacsomagokon belül az egyes kedvezményezettekhez és kapcsolódó szervezetekhez rendelt részarányt);
  • A leírt költségek fedezhetik a személyi jellegű ráfordításokat, az utazási és megélhetési költségeket, a felszerelések költségeit, valamint az alvállalkozóknak kiszervezett tevékenységek költségeit, és az egyéb költségeket (például az információk disszeminációja, közzététel vagy fordítás).

A pályázatokat a szabványos értékelési eljárások szerint, belső és/vagy külső szakértők segítségével értékelik. A szakértők a pályázati felhívásban meghatározott követelmények alapján értékelik a pályázatok minőségét, valamint a pályázattípus várható hatását, minőségét és hatékonyságát.

A pályázat értékelését követően az engedélyezésre jogosult tisztviselő megállapítja az egyösszegű támogatás összegét, figyelembe véve az elvégzett értékelés megállapításait.

A támogatás paramétereit (maximális támogatási összeg, finanszírozási arány, teljes elszámolható költség stb.) a támogatási megállapodás határozza meg. Lásd a pályázati útmutató C. részét az „Elszámolható közvetlen költségek” című részben.

A projekt teljesítményét az elért eredmények alapján értékelik. Ez a finanszírozási rendszer lehetővé teszi, hogy a bemenetek helyett az eredmények álljanak a középpontban, és ezáltal a mérhető célkitűzések megvalósításának szintjére és minőségére helyezi a hangsúlyt.

További részletek a finanszírozási és pályázati portálon (FTOP) elérhető támogatásimegállapodás-mintában találhatók.

Tagged in:  Iskolai oktatásban dolgozó szakemberek