Skip to main content

Erasmus+

EU programme for education, training, youth and sport

Sporttal kapcsolatos tevékenységek

Az Erasmus+ sporttal kapcsolatos tevékenységeinek célja annak előmozdítása, hogy a sport, a testmozgás és az önkéntesség a lehető legszélesebb körben hódítson.

E fellépések a társadalommal és a sporttal kapcsolatos kihívások kezelésére irányulnak. Három pályázati lehetőség áll az ezen a területen tevékenykedő szervezetek rendelkezésére.

2022-től a sport területén egy, a kapacitásfejlesztésre vonatkozó külön felhívásra is lehet pályázni, mely az uniós tagállamokat és a programhoz társult harmadik országokat (korábban programországok), valamint a Nyugat-Balkánt célozza meg.

A tevékenységek

Együttműködési partnerségek

Az együttműködési partnerségek olyan közös tevékenységek kialakítását és végrehajtását célozzák, amelyek népszerűsítik többek között a sportolást és a testmozgást, foglalkoznak a sport integritását veszélyeztető jelenségekkel (pl. a doppingolással, illetve a mérkőzések eredményének tiltott befolyásolásával, a bundázással), előmozdítják a sportolók kettős karrierjét, még magasabb szintre emelik a jó kormányzást, továbbá elősegítik a tolerancia és a társadalmi befogadás térnyerését.

További információk és pályázat benyújtása

Kis léptékű partnerségek

Az alulról szerveződő szervezetek, a kevésbé tapasztalt szervezetek és a program új résztvevői számára kialakított partnerségek. A kis léptékű partnerségek kevesebb adminisztrációval járnak, és az ilyen partnerségek keretében rövidebb időtartamra alacsonyabb támogatási összeg igényelhető, mint az együttműködési partnerségek esetében.

További információk és pályázat benyújtása

Nonprofit európai sportrendezvények

Ezek a sportesemények arra hivatottak, hogy ösztönözzék a sportolást, a sport révén elősegítsék a társadalmi befogadást célzó uniós stratégiák végrehajtását, előmozdítsák az önkéntességet a sport területén, támogassák a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelmet, valamint ösztönözzék a sportban és a testmozgásban való részvételt.

További információk és pályázat benyújtása

Kapacitásfejlesztés a sport terén

A kapacitásépítési projektek olyan nemzetközi együttműködési projektek, amelyek az uniós tagállamok, a programhoz társult harmadik országok (korábban programországok) és a Nyugat-Balkán sport területén tevékenykedő szervezetei/intézményei közötti többoldalú partnerségeken alapulnak. Céljuk, hogy támogassák a sporttevékenységeket és -politikákat, mint az értékek előmozdításának eszközét, valamint az egyének személyes és társadalmi fejlődését előmozdító oktatási eszközt, és összetartóbb közösségeket építsenek ki.

További információk és pályázat benyújtása