Áttekintés
Az Erasmus+ támogatja, hogy az érdeklődő szakemberek oktatási tevékenységet végezzenek külföldi szakképző intézményekben.
Ha Ön a szakképzés területén dolgozik, akkor meghatározott ideig oktatómunkát végezhet egy másik szervezetnél, valamely Erasmus+ programhoz társult országban (korábbi néven Erasmus+ programországok).
Ezeknek a szervezeteknek a körébe többek között vállalkozások, közintézmények, szociális partnerek, kutatóintézetek és nem kormányzati szervezetek tartozhatnak.
Jelentkezési tudnivalók
Ön magánszemélyként nem pályázhat támogatásra. Szakképző intézmények pályázhatnak, ők választják ki saját alkalmazottaik közül a külföldi oktatási és képzési tevékenységben részt vevő jelölteket.
A szakemberek kiválasztását tisztességes, inkluzív, átlátható és jól dokumentált módon kell lefolytatni.
A szervezetek oktatókat, tanárokat, szakpolitikai szakértőket és egyéb képzett szakembereket hívhatnak meg külföldről azzal a céllal, hogy azok közreműködjenek a fogadó intézményen belül a tanulás, az oktatás és a képzés fejlesztésében. A szervezetek olyan gyakorló tanárokat is fogadhatnak, akik szeretnének szakmai gyakorlati időszakot tölteni külföldön.
Időtartam
Az oktatási tevékenység időtartama nem lehet rövidebb két napnál, és nem haladhatja meg az egy évet. Ebbe nem számít bele az utazással töltött idő.
Feltételek
Ahhoz, hogy Ön az Erasmus+ program keretében oktatási tevékenységet végezzen külföldön, a szakképző intézményének Erasmus-akkreditációt kell szereznie a szakképzés területén, vagy részt kell vennie egy rövid távú mobilitási projektben. A részt vevő szervezeteknek mindkét esetben be kell tartaniuk a mobilitási projektekre vonatkozó minőségbiztosítási normákat, azaz a bevált irányítási módszerekre, a résztvevők támogatásának és a tanulási tevékenység színvonalának biztosítására, valamint a programmal kapcsolatos eredmények és ismeretek megosztására vonatkozó előírásokat.
Az oktatási időszak kezdete előtt Önnek, a küldő intézménynek és a fogadó intézménynek mobilitási megállapodást kell kötnie. Ez a dokumentum rögzíti, hogy Önnek milyen tanulási célokat kell elérnie a mobilitási időszak során, továbbá hogy milyen jogai és kötelezettségei vannak, illetve hogy milyen módon kerül majd sor az oktatási időszak elismerésére.
Pénzügyi támogatás
Az EU a támogatást a koordináló intézménynek folyósítja (az Ön intézményének vagy a konzorciumkoordinátornak). Az EU abból a célból nyújt támogatást, hogy fedezze a külföldi tartózkodással kapcsolatban felmerülő utazási és megélhetési költségeket, továbbá hogy szervezési támogatást biztosítson a részt vevő szervezetek számára.
Ezenfelül az Erasmus+ program lehetővé teszi olyan érdeklődők részvételének támogatását, akik kevesebb lehetőséggel rendelkeznek.
További információk
Ön saját szakképző intézményénél érdeklődhet arról, hogy igénybe veheti-e az ezen az oldalon ismertetett lehetőségeket.
Az értékelési szempontokkal és a támogathatósági feltételekkel, valamint a finanszírozási szabályokkal kapcsolatos részletek az Erasmus+ programkalauzban olvashatók.
A nemzeti irodák segíteni tudnak az esetleges kérdésekkel és a jelentkezési eljárással kapcsolatban.