Skip to main content

Erasmus+

EU programme for education, training, youth and sport

Kapacitásépítés (felsőoktatás)

Mi a cél?

A felsőoktatási kapacitásépítési projektek transznacionális együttműködési projektek, amelyek alapját – elsősorban programországok és részvételre jogosult partnerországok felsőoktatási intézményei közötti – multilaterális partnerségek képezik.

Ezeknek a projekteknek az a céljuk, hogy segítséget nyújtsanak a részvételre jogosult partnerországoknak a következő törekvések megvalósításához:

  • a felsőoktatás korszerűsítése és nemzetköziesítése, valamint hozzáférhetőségének javítása,
  • a felsőoktatási intézmények és rendszerek előtt álló kihívások kezelése,
  • az Európai Unióval folytatott együttműködés elmélyítése,
  • az európai uniós felsőoktatási fejlesztésekhez önkéntes alapon történő közelítés,
  • az emberek közötti kapcsolatépítés, valamint az interkulturális tudatosság és megértés előmozdítása.

Ennek megvalósítására két kiemelten fontos szakpolitikai dokumentummal, illetve azzal a szakpolitikával összefüggésben kerül sor, melyet négy, egymást kiegészítő pénzügyi eszköz határoz meg. Ez a két szakpolitikai dokumentum és négy pénzügyi eszköz a következő:

Milyen lehetőségekről van szó?

Az Erasmus+ program révén a részvételre jogosult partnerországokban működő szervezeteknek – elsősorban a felsőoktatási intézményeknek – lehetőségük nyílik arra, hogy az alábbi tevékenységek révén előmozdítsák az együttműködést:

  • a felsőoktatás minőségének és munkaerőpiaci relevanciájának javítása,
  • a készségszint javítása a felsőoktatási intézményekben új oktatási programok kidolgozása révén,
  • a kapacitások megerősítése a menedzsment, az irányítás és az innováció terén, továbbá a nemzetköziesítés fokozása,
  • a nemzeti felsőoktatási rendszerek korszerűsítését célzó kapacitások bővítése a nemzeti hatóságokon belül, és
  • a világ különböző régiói közötti regionális integráció és együttműködés előmozdítása.

A kapacitásépítő projektek jellemzően az alábbi három fő tevékenység egyikére összpontosítanak:

  • tantervfejlesztő tevékenységek,
  • a felsőoktatási intézmények és rendszerek irányításának és menedzsmentjének korszerűsítése,
  • a felsőoktatás és a tágabb gazdasági-társadalmi környezet közötti kapcsolatok elmélyítése.

A szervezetek az alábbi két projekttípus közül választhatnak:

  1. közös projektek: céljuk partnerországok szervezeteinek támogatása (pl. tantervfejlesztés, a menedzsment korszerűsítése stb. révén), és
  2. strukturális projektek: céljuk a felsőoktatási rendszerek megerősítése és országos és/vagy regionális szintű reformok ösztönzése.

Hogyan működik mindez a gyakorlatban?

Az érdeklődő szervezek konzorcium tagjaként pályázhatnak. Az egyetlen partnerországra irányuló projektek esetében a konzorciumnak elvileg magában kell foglalnia két programországot, valamint:

  • legalább egy felsőoktatási intézményt mindegyik részt vevő programországból,
  • legalább három felsőoktatási intézményt a partnerországból,
  • legalább a programországbeli felsőoktatási intézményekkel megegyező számú partnerországbeli felsőoktatási intézményt.

A több partnerországra irányuló projektek esetében a konzorciumban legalább két részvételre jogosult partnerországnak és legalább két programországnak kell képviseltetnie magát. A konzorciumnak elvileg magában kell foglalnia:

  • legalább egy felsőoktatási intézményt mindegyik részt vevő programországból,
  • legalább kettő felsőoktatási intézményt mindegyik részt vevő partnerországból,
  • legalább a programországbeli felsőoktatási intézményekkel megegyező számú partnerországbeli felsőoktatási intézményt.

Részvételre az 1–4. és a 6–11. régióba tartozó partnerországok jogosultak. A 8. régióból (Latin-Amerika) származó partnerek részvételével zajló projektekbe legalább két másik, ugyanezen régióból származó partnerországot be kell vonni, míg a 4. régióból (Orosz Föderáció) származó partnerek részvételével zajló projektekbe legalább egy másik partnerországot be kell vonni egy másik régióból. Mindegyik strukturális projektbe be kell vonni a partnerország oktatásügyi minisztériumát.

A konzorciumot a pályázó szervezetnek kell vezetnie – annak a szervezetnek, amelyik a partnerek nevében benyújtja a pályázatot, és amely a projekt általános megvalósításáért felelős. A pályázónak meg kell felelnie a következő feltételeknek:

  • (ideális esetben partnerországbeli) felsőoktatási intézmény vagy
  • felsőoktatási intézményeket tömörítő egyesület vagy szervezet vagy
  • strukturális projektek esetében – jogilag elismert nemzeti vagy nemzetközi rektori, oktatói vagy hallgatói szervezet.

Líbiában, Szíriában és az Oroszországi Föderációban működő szervezetek nem nyújthatnak be pályázatot.

A projektpartnerek vagy felsőoktatási intézmények, vagy pedig olyan állami vagy magánszervezetek lehetnek, amelyek a munkaerőpiacon vagy az oktatás, képzés és ifjúságügy terén tevékenykednek. A projektpartnerek lehetnek:

  • vagy teljes jogú partnerek, akik a pályázó irányítása alatt tevékenyen részt vesznek a projektben,
  • vagy társult partnerek, akik konkrét projektfeladatok vagy projekttevékenységek megvalósításában vállalnak szerepet.

A társult partnerek nem tekinthetők a konzorcium tagjának, és ennélfogva nem részesülhetnek pénzügyi támogatásban a projekt keretében.

Mit érdemes még tudni?

A kapacitásépítő projektek jellemzően három fő tevékenységre összpontosítanak:

  • tantervfejlesztő tevékenységekre,
  • a felsőoktatási intézmények és rendszerek irányításának és menedzsmentjének korszerűsítésére, valamint
  • a felsőoktatás és a tágabb gazdasági-társadalmi környezet közötti kapcsolatok elmélyítésére.

A projektek jellemzően 2 vagy 3 évig tartanak, a támogatás összege 500 000 és 1 millió euró között mozog. A támogatás személyzeti, utazási és tartózkodási, valamint a felszerelésekkel és az alvállalkozói tevékenységekkel kapcsolatos költségek fedezésére fordítható.

A programországok felsőoktatási intézményeinek érvényes Erasmus Felsőoktatási Chartával kell rendelkezniük.

Hogyan lehet pályázni?

A pályázatokat online kell benyújtani az Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség által évente közzétett pályázati felhívásokra.

További információk

A kapacitásépítő lehetőségekről mindenekelőtt a programkalauzban (Erasmus+ – Pályázati útmutató) találhatók információk, de az Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökségtől részletesebb tájékoztatás kérhető a pályázati eljárásról.

További információkért vegye fel a kapcsolatot az Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökséggel.

Ha az Ön szervezete az 1., a 2., a 3., a 4. vagy a 7. régióban található, vagy ha olyan intézménnyel szeretne együttműködni, amely ezen országok valamelyikében működik, akkor érdemes az érintett partnerországban az Erasmus+ programmal foglalkozó nemzeti központhoz fordulnia.

Ha az Ön szervezete programországban található, Ön az Erasmus+ programmal foglalkozó nemzetközi kapcsolattartási ponttal is felveheti a kapcsolatot a saját országában működő nemzeti irodánál.

Related funding calls

Find out more

The Erasmus+ Programme Guide is the main source of information on capacity building opportunities, although more information on the application process is available from the European Education and Culture Executive Agency.

For further information you can contact the European Education and Culture Executive Agency.

If you are from a country in regions 1, 2, 3, 4 and 6 – or interested in cooperating with institutions from one of these countries, you may wish to contact the National Erasmus+ Office in that partner country.

If you are from an EU Member state or a third country associated to the programme, you can also contact the International Erasmus+ Contact Point in your National Agency.