Skip to main content

Erasmus+

EU programme for education, training, youth and sport

Külföldi tanulmányok

Az Erasmus+ segít abban, hogy a programországok között, illetve a partnerországokból kiindulóan és oda irányulóan csereprogramok megszervezésére kerüljön sor diákok és doktorjelöltek számára.

A program jóvoltából külföldön tanuló hallgatók fejleszteni tudják kommunikációs és interkulturális készségeiket, illetve idegennyelv-tudásukat, és elsajátíthatnak olyan ún. humán készségeket, amelyek rendkívül keresettek a munkaerőpiacon. Az Erasmus+ program hatásairól készített tanulmány részletes információkkal szolgál a külföldi csereprogramokban való részvétel előnyeiről.

Az Erasmus+ program révén a résztvevőknek arra is módjuk nyílik, hogy a külföldi tanulmányokat szakmai gyakorlattal kombinálják. Így munkatapasztalatot is szerezhetnek, ami egyre fontosabb ahhoz, hogy pályakezdőként el tudjanak helyezkedni.

Az Erasmus+ program keretében alapképzésben, mesterképzésben, illetve doktori képzésben részesülő hallgatók folytathatnak tanulmányokat külföldön.

Az Erasmus+ online nyelvi támogatás segít abban, hogy a programországok közötti mobilitási programokban részt vevő diákok elsajátítsák azt a nyelvet, melyet külföldi tanulmányaik során használni fognak.

A testi, szellemi vagy egészségi állapotuk miatt speciális szükségletű diákok a külföldi tanulmányi lehetőség elnyerését követően kiegészítő pénzügyi támogatást igényelhetnek.

Időtartam

A külföldi tanulmányi időszak időtartama 2 hónaptól (vagy 1 szemesztertől, illetve 1 trimesztertől) 12 hónapig terjedhet.

Az Erasmus+ program jóvoltából egy hallgató több alkalommal is részt vehet külföldi csereprogramban – akár diákként, akár gyakornokként –, de a külföldön töltött idő összesítve (ideértve a külföldi tanulmányi időszakok mindegyikét) nem haladhatja meg tanulmányi ciklusonként a 12 hónapot.

A ciklus a tanulmányi szintre utal, az európai képesítési keretrendszerben (EKKR) meghatározottak szerint:

  • Első ciklus (alapképzés vagy azzal egyenértékű képzés) EKKR: 5/6. szint
  • Második ciklus (mesterképzés vagy azzal egyenértékű képzés) EKKR: 7
  • Harmadik ciklus (doktori képzés vagy azzal egyenértékű képzés) EKKR: 8

Az egyetlen ciklusból álló tanulmányi programok (például az orvos- és az építészképzés) esetében az érintettek legfeljebb 24 hónapig végezhetnek szakmai gyakorlatot külföldön az Erasmus+ program keretében.

Feltételek

Az Erasmus+ program révén azok a felsőoktatási intézményekbe beiratkozott hallgatók tanulhatnak külföldön, akik elismert diploma vagy más elismert felsőfokú végzettség megszerzéséhez vezető tanulmányokat folytatnak. Az első ciklusban tanuló diákoknak legalább másodéveseknek kell lenniük ahhoz, hogy pályázhassanak.

A külföldi tanulmányi időszaknak relevánsnak kell lennie azoknak az igényeknek a szempontjából, melyek a diák által hallgatott szak kapcsán tanulmányi síkon, illetve a személyes fejlődés terén jelentkeznek. Az is feltételt jelent, hogy a külföldi tanulmányi időszak részét képezze a hallgató által végzett tanulmányi programnak.

A küldő és a fogadó intézménynek intézményközi megállapodást kell kötnie egymással ahhoz, hogy a diákok az Erasmus+ program keretében megkezdhessék külföldi tanulmányaikat.

Ezen túlmenően mindkét intézménynek rendelkeznie kell Erasmus Felsőoktatási Chartával (ha az intézmények programországokban működnek). A partnerországokban működő intézmények az intézményközi megállapodás aláírásakor vállalnak kötelezettséget arra, hogy tiszteletben tartják a chartában lefektetett elveket.

A tanulmányok elismerése

A külföldi tanulmányi időszak előtt:

  1. A diáknak, valamint a küldő és a fogadó felsőoktatási intézménynek tanulmányi megállapodást kell kötnie a tanulmányi időszakra vonatkozóan. A megállapodás azt hivatott biztosítani, hogy a külföldi csereprogram előkészítése átlátható és hatékony legyen, továbbá hogy a felek egyetértésre jussanak a külföldön sikeresen elvégzett tevékenységek elismerésének módját illetően. A dokumentum rögzíti a felek jogait és kötelezettségeit.
  2. A diák Erasmus+ Hallgatói Chartát kap, amely ismerteti, milyen jogok illetik meg, és milyen kötelezettségeknek kell eleget tennie külföldi tanulmányai során.

A külföldi tanulmányi időszak után:

  1. A fogadó felsőoktatási intézménynek leckekönyv-kivonatot (ún. tanulmányi átiratot) kell kiállítania a küldő intézmény és a hallgató számára a megállapodás szerinti tanulmányi program teljesítéséről és eredményéről.

  2. A küldő felsőoktatási intézménynek el kell ismernie az elvégzett tanegységeket (az ECTS, azaz az európai kreditátviteli és -gyűjtési rendszer vagy egy ezzel egyenértékű rendszer segítségével) a mobilitási program kezdete előtt megkötött tanulmányi megállapodásban rögzítetteknek megfelelően, és be kell számítania azokat a diploma megszerzéséhez előírt tanulmányi kötelezettségek teljesítésébe, anélkül, hogy további követelményeket támasztana.

  3. Ha a küldő felsőoktatási intézmény programországban működik, a mobilitási időszakról oklevélmellékletet is ki kell állítani.

További információk: Iránymutatások tanulmányi időszakra vonatkozó tanulmányi megállapodások megkötéséhez és alkalmazásához

Pénzügyi támogatás

A diákok az Erasmus+ program keretében pénzügyi támogatásban részesülhetnek, hogy könnyebben tudják fedezni utazási és megélhetési költségeiket. A támogatás összege változhat a küldő országra és a célországra jellemző megélhetési költségek közötti különbségek, a támogatást megpályázó diákok száma, az országok közötti távolság és egyéb finanszírozási lehetőségek rendelkezésre állása függvényében.

Ha mind a küldő, mind a fogadó ország programország, a pénzügyi támogatás összegéről a nemzeti irodák és a küldő felsőoktatási intézmények tudnak felvilágosítással szolgálni. A szakmai gyakorlatra készülő, a hátrányos helyzetű, illetve a legkülső programországokból vagy régiókból származó diákok járulékos támogatást kaphatnak.

A programországok és partnerországok közötti csereprogramokra vonatkozóan a támogatások szintjét és konkrét összegét a programkalauz ( Erasmus+ – Pályázati útmutató) teszi közzé.

Függetlenül attól, hogy az Erasmus+ program keretében külföldi tanulmányi lehetőséget elnyerő diák részesül-e pénzügyi támogatásban, vagy sem, az illetőnek támogatási megállapodást kell aláírnia, mely rögzíti a mobilitás időtartamát és a támogatás összegét, és egyéb jogokat és kötelezettségeket is meghatároz.  

Ha a mobilitás programországokon belül valósul meg, a küldő intézmény fogja aláírni az érintett diák támogatási megállapodását, és ez az intézmény lesz felelős az összes támogatás folyósításáért.

Ha a mobilitási programra program- és partnerországok között kerül sor, a programországban működő intézmény fogja szignálni a támogatási megállapodást. Ebben az esetben a küldő és a fogadó intézmény közösen dönti el, melyikük fogja a támogatást kifizetni.

Az Erasmus+ programban részt vevő diákok mentesülnek a tandíj, a beiratkozási díj és a vizsgadíj megfizetése alól, és ingyenesen látogathatják a fogadó intézmény laboratóriumait és könyvtárait is. Az azonban előfordulhat, hogy kisebb összegű biztosítási és hallgatói önkormányzati tagsági díjat kell fizetniük.

A hallgatók jogosultak lehetnek arra, hogy anyaintézményüktől, hazájuk kormányától vagy más forrásból kiegészítő támogatásban részesüljenek. Ezekről a lehetőségekről a European Funding Guide és a Study Portals elnevezésű angol nyelvű webhelyek szolgálnak további információkkal.

A közös mesterképzési programban részt venni kívánó diákok adott esetben ösztöndíjat pályázhatnak meg, vagy legfeljebb kétéves mesterképzési program elvégzéséhez uniós garanciával nyújtott mesterképzési hitelt vehetnek fel.

Pályázati tudnivalók

A diákok felsőoktatási intézményük nemzetközi tanulmányi osztályán vagy Erasmus+ programmal foglalkozó irodájánál pályázhatnak.

A hallgatók pályázatait anyaintézményük, azaz a küldő felsőoktatási intézmény bírálja el méltányos és átlátható módon.

A testi, szellemi vagy egészségi állapotuk miatt speciális szükségletű diákokra vonatkozó intézkedések

A testi, szellemi vagy egészségi állapotuk miatt speciális szükségletű diákok kiválasztásukat követően kiegészítő pénzügyi támogatást pályázhatnak meg a mobilitási időszakra.

További információk

Fontos, hogy a diákok tájékozódjanak arról, milyen jogok illetik meg őket, amikor tanulmányok vagy szakmai gyakorlat céljából külföldre mennek.

Az Erasmus+ programban való részvétellel kapcsolatban a hallgatóknak érdemes elolvasniuk a gyakran feltett kérdéseket és a rájuk adott válaszokat ismertető kiadványt, mielőtt kérdéseikkel a saját intézményükhöz, a programországokban működő nemzeti irodákhoz vagy (adott esetben) a partnerországokban működő nemzeti irodákhoz fordulnak.

Az ESAA, az Erasmus+ program jelenlegi és volt diákjait tömörítő szövetség dinamikus fórumot biztosít a hálózatépítés, a szakmai fejlődés és a kultúrák közötti párbeszéd előmozdítása céljából.

A doktoranduszok a Marie Skłodowska-Curie-cselekvések keretében is uniós támogatásban részesülhetnek ahhoz, hogy bizonyos időt külföldön töltsenek kutatás céljából.

Quick explainer

Izland, Észak-Macedónia, Liechtenstein, Norvégia, Szerbia és Törökország állampolgárai előtt a magánszemélyeknek szóló részvételi lehetőségek túlnyomó többsége nyitva áll, mivel ezek a nem uniós országok társultak az Erasmus+ programhoz.

Az ezektől eltérő nem uniós országok állampolgárai számára is rendelkezésre áll néhány lehetőség. Ezek közé tartoznak a következők: Erasmus Mundus közös mesterképzések, a hallgatóknak és szakembereknek szóló csereprogramok nemzetközi dimenziója (ha az Erasmus+ program iránt érdeklődő személy egyeteme részt vesz ilyen programban), ifjúsági csereprogramok.

További információkért érdemes ellátogatni a lehetőségeket ismertető oldalakra, mivel a részvételi jogosultság feltételei eltérhetnek az egyes pályázati felhívások esetében.

Az Erasmus+ program megvalósításában részt vevő országok két csoportba sorolhatók.

Uniós tagállamok és a programhoz társult harmadik országok

Ezek az országok az Erasmus+ program valamennyi tevékenységtípusában teljeskörűen részt vehetnek. Közéjük tartoznak az uniós tagállamok, az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) tagjai és a tagjelölt államok, valamint egyéb országok. Ezeket az országokat korábban programországoknak hívtuk.

A programhoz nem társult harmadik országok

Ezek az országok az Erasmus+ program egyes tevékenységeiben vehetnek részt. Sok ország tartozik ebbe a csoportba szerte a világon. Ezeket az országokat korábban partnerországoknak neveztük.

A részvételre jogosult országok teljes listája

These descriptions determine the countries in which Erasmus+ activities may take place, and which type of activities are possible.

EU Member States and third countries associated to the Programme

These can fully take part in all the actions of the Erasmus+ Programme. They include all EU countries, members of the European Free Trade Association (EFTA), candidate EU countries and others.

Third countries not associated to the Programme

These can take part in certain Erasmus+ actions. There are many of these, spanning the globe.

Duration

Your long-term study period abroad can last a minimum of 2 months (or 1 academic term or trimester) and a maximum of 12 months. Students can also do a blended mobility, combining a virtual period with a physical short or long-term mobility. The short-term physical presence abroad as part of blended mobility lasts a minimum of 5 days and a maximum of 30 days.

You can benefit of an exchange abroad with Erasmus+ multiple times, either as a student or as a trainee, but your total time abroad (study abroad periods included) may not exceed 12 months within one cycle of study.

"Cycle" refers to the level of study as defined by the European Qualifications Framework (EQF):

  • First cycle (Bachelor or equivalent) EQF – 5/6
  • Second cycle (Master or equivalent) EQF 7
  • Third cycle (Doctoral or equivalent) EQF 8

For "one-cycle" courses such as medicine or architecture, you can go abroad with Erasmus+ for as long as 24 months.

Conditions

To study abroad with Erasmus+, you must be registered in a higher education institution and enrolled in studies leading to a recognised degree or tertiary-level qualification. For students in the first cycle, you need to be at least in the second year of your studies.

Your period of study abroad must be relevant for your degree-related learning and personal development needs, and be part of the study programme that you are following.

Your home institution and the receiving institution must have an inter-institutional agreement between them for you to study there with Erasmus+.

Both institutions must also hold the Erasmus Charter for Higher Education (if they are in Programme countries). Institutions from Partner countries commit to the principles of the Charter when signing the inter-institutional agreements.

Academic recognition

Before the study abroad period:

  1. You, your sending and receiving higher education institutions must sign a Learning Agreement for Studies to ensure a transparent and efficient preparation of the exchange abroad, as well as to agree on how activities successfully completed abroad will be recognised. This document sets out rights and responsibilities of the various parties
  2. You will receive the Erasmus+ Student Charter, explaining your rights and obligations with respect to your period of study abroad

After the study abroad period:

  1. The receiving higher education institution must provide you and your sending institution with a transcript of records confirming that the agreed programme has been completed and acknowledge the results

  2. Your higher education institution must recognise the credits (using ECTS credits or an equivalent system) as agreed in the Learning Agreement before the mobility and count them towards your degree, without any further requirements

  3. If your higher education institution is in a Programme country, your mobility period should also be recorded in the Diploma Supplement

Follow the link to read more on the Guidelines on how to use the Learning Agreement for Studies.

Financial support

You may receive an Erasmus+ grant as a contribution to your travel and subsistence costs. This may vary according to differences in living costs between your country and the destination country, the number of students applying for a grant, the distance between countries and the availability of other grants.

If you are moving between Programme countries, check with your National Agency and your sending higher education institution for applicable rates. There is also extra support for students going on a traineeship, students from disadvantaged backgrounds or from outermost Programme countries or regions.

Grant levels and fixed rates for exchanges between Programme and Partner countries are published in the Erasmus+ Programme Guide.

Students in receipt of an Erasmus+ grant or an Erasmus+-zero-grant will sign a grant agreement specifying the duration of the mobility, the amount of the grant and other rights and obligations.  

If you are mobile within Programme countries, your sending institution will sign your grant agreement and it will be responsible for making all payments.

If you are moving between Programme and Partner countries, the Programme country institution will sign the grant agreement. Your sending and receiving institutions will decide which one will make your payments.

As an Erasmus+ student, you are exempted from fees for tuition, registration, examinations, and charges for access to laboratories or libraries at the receiving institution. Small fees for insurance or student union membership may still apply.

You may be eligible for additional grants from your institution, government or other sources. Check the European Funding Guide or the Study Portals.

You may also be eligible to apply for a scholarship for a Joint Master programme, or an EU-guaranteed student loan. These loans are made available by financial intermediaries participating in the European Investment Fund-run Skills & Education Guarantee Pilot.

How to apply

You can apply through the international or Erasmus+ office of your higher education institution.

You should be selected by your sending higher education institution in a fair and transparent way.

Arrangements for students with physical, mental or health-related conditions

Students with physical, mental or health-related conditions may apply for additional funding after they have been selected for a mobility period.

Find out more