Skip to main content

Erasmus+

EU programme for education, training, youth and sport

Egyéni tanulmányi mobilitás

A tanulmányi mobilitási lehetőségek ösztönözni hivatottak a diákok, a szakemberek, a gyakornokok, a tanulószerződéses gyakorlati képzésben részesülő tanulók, az önkéntesek, az ifjúságsegítők és a fiatalok mobilitását.

A folyamatban a szervezetekre az a szerep hárul, hogy ilyen lehetőségeket biztosítsanak az egyének számára. A szervezetek szempontjából az előnyök sokrétűek: az érintett szervezetek képesebbé válnak arra, hogy nemzetközi szinten működjenek, javulnak igazgatási képességeik, több finanszírozási lehetőséghez és projekthez férnek hozzá, a projekteket jobban tudják előkészíteni, irányítani és nyomon követni, a diákok és a szakemberek számára vonzóbb részvételi lehetőségeket tudnak kínálni, lehetőséget kapnak arra, hogy innovatív projekteket fejlesszenek ki nemzetközi partnerekkel stb.

Felsőoktatásban tanuló diákok és felsőoktatási intézményekben dolgozó szakemberek

A részt vevő országok szervezetei diákokat és szakembereket küldhetnek más részt vevő országokba, és diákokat és szakembereket fogadhatnak más részt vevő országok szervezeteitől. A szakemberek oktatómunkát végezhetnek, illetve képzésben részesülhetnek a célországban, a diákok és a doktorjelöltek pedig szakmai gyakorlaton vehetnek részt, illetve tanulmányaik egy részét végezhetik a fogadó országban.

Részletes tudnivalók arról, hogyan lehet diákokat külföldre küldeni, illetve külföldi diákokat fogadni

Erasmus-akkreditáció

Az akkreditáció lehetővé teszi a szervezetek számára, hogy határokon átívelően együttműködést folytassanak és csereprogramokat működtessenek. Az Erasmus-akkreditáció mindazon szervezetek számára nyitva áll, amelyek rendszeresen mobilitási tevékenységeket kívánnak szervezni.

Részletes tudnivalók az akkreditációs folyamatról

Szakképzésben tanulók és dolgozók

A szervezetek tanulószerződéses gyakorlati képzésben részesülő tanulókat és diákokat küldhetnek külföldre szakmai gyakorlatra, vagy fogadhatnak külföldről szakmai gyakorlaton, ezen túlmenően pedig szakembereket küldhetnek külföldre tanítás vagy képzésben való részvétel céljából.

Részletes tudnivalók a szakképzési szervezetek előtt nyitva álló lehetőségekről

Iskolai oktatásban dolgozó szakemberek

Az iskolák a náluk dolgozó szakembereket külföldre küldhetik, és intézményükben külföldi szakembereket fogadhatnak abból a célból, hogy az érintettek oktatómunkát végezzenek és szakmai továbbképzésben részesüljenek.

Részletes tudnivalók az iskolai oktatás terén tevékeny intézmények előtt nyitva álló lehetőségekről

Felnőttoktatásban dolgozó szakemberek

A felnőttoktatási szervezeteknek lehetőségük van arra, hogy a náluk dolgozó szakembereket külföldre küldjék, és intézményükben külföldi szakembereket fogadjanak oktatómunka és képzési tevékenység végzése, valamint továbbképzés céljából.

Részletes tudnivalók a felnőttoktatási szolgáltatók előtt nyitva álló lehetőségekről

Fiatalok és ifjúságsegítők

Ezen a területen azok a szervezetek pályázhatnak, amelyek projekteket szeretnének működtetni. A projektek iránt érdeklődő fiatalok ifjúsági csereprogramokban vehetnek rész, melyek keretében lehetőségük nyílik rövidebb ideig (legfeljebb 21 napig) együtt lakni és dolgozni más országokból származó fiatalokkal. Az ifjúságsegítők esetében a projektek középpontjában képzési és hálózatépítési tevékenységek állnak.

Részletes tudnivalók a fiatalok által csoportosan igénybe vehető lehetőségekről